» Tájékoztató a kisebbségi választói jegyzékbe felvettek számáról
2010. július 15. napjáig a 2010. évi önkormányzati képviselők választásán kisebbségi választói jegyzékbe vett választópolgárok száma kisebbségenként:
Cigány: 226 fő
Román: 66 fő
Szerb: 36 fő
A kisebbségi önkormányzati képviselők választására a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával egyidőben, azaz 2010. október 3-án kerül sor.
A kisebbségi önkormányzati választást a Helyi Választási Bizottság tűzi ki legkésőbb 2010. augusztus 9. napjáig.
A kisebbségi önkormányzati választásról további információk a http://www.valasztas.hu weboldalon találhatók.
Dr. Bagi Mária
Helyi Választási Iroda vezetője
|
» Edelényi gyerekek Magyarcsanádon - 9. nap
Elérkezett a hazautazás előtti nap. A lehető legjobb program ilyen kánikulában a strandon, a víz mellett tartózkodni. A csapat az iskolaigazgató és a testnevelő tanár kíséretében a hódmezővásárhelyi strandon töltötte a nap nagyobb részét.
(Fotók a network-ról, ahol erről a napról összesen 155 db kép található. Amennyiben nem kíván regisztrálni, a jobb gomb használatával regisztráció nélkül is megtekintheti a képeket. A Képek menüponton belül a galériák ABC sorrendben vannak, ezért az edelényi képek a 2. oldalon találhatóak.)

Egy remek ugrás ... :)
|
» Hódmezővásárhely - strand

|
» ... nagyon kellemes a hűs habokban ...

|
» A napot - és a tábort - kedden este tábortűz zárta

|
» ... tánc a tábortűz körül

|
» ...

|
» A tánctanárnő a kör közepén

|
» csoportkép

|
» Az edelényi gyermektábor 8. napja
A délelőtti program - nehézségi fokát illetően - nem a "könnyed műfajba" tartozott. A kis csapat kerékpártúrát tett a község külterületi határában álló Kunkereszthez, és a Maros folyóban álló hídpilléreket is megnézték.
(A Kunkeresztről e honlap Településünkről-Nevezetességek című menüpontjában, a hídpillérekről a Településünkről-Helytörténet menüpontban olvasható információ.)

Reggeli után gyülekező és indulás a szálláshely elől.
(A fotók a networkról átvéve.)
|
» Úton ...
A gyerekeket kerékpáron pedagógus vezette, az utolsó kerékpáros után pedig autós kíséret haladt, a biztonságos közlekedés érdekében.

|
» A Kunkeresztnél

|
» Aratás
Egy kis "country feeling" - a gyerekek felmásztak a szalmabálákra, onnan jobb a kilátás :)

|
» Úton

|
» A Maros partjára menet - nehéz terepen

|
» Maros parton

|
» A homokkitermelőnél is megálltak

|
» Délután szabadfoglalkozás, pihenés, számítógépezés...
A nehéz túra után minden bizonnyal jól esett a gyerekeknek a benti foglalatosság: az iskola aulájában a kisebbek festegettek, a többiek a számítógép-teremben töltötték az időt.

Az eddig készült munkákat kiállításon mutatjuk be. A rajzok témája minden esetben Magyarcsanádhoz, és az elmúlt napok programjaihoz kötődik...
|
» ...

számítógép-terem
|
» ...

|
» Az edelényi gyermektábor 7. napja
A vasárnapi program helyszíne a falu határában, a Maros töltés mellett lévő, egy sor házból álló külterületi lakott hely, Magyarcsanád-Bökény volt. A gyerekek egy része kerékpáron érkezett, másik részüket lovaskocsi szállította ki a Varga tanyára.
A programon részt vett a polgármester, az alpolgármester, a jegyző, egy önkormányzati képviselő, az iskolaigazgató, három pedagógus, az ÁHK igazgató, az ötletadó helyi vállakozó, és a Polgármesteri Hivatal két ügyintézője is.

|
» Ebéd a szabadban

A Varga tanyán a házigazda saját készítésű finom kakaspörkölttel és őzpörkölttel látta vendégül az edelényi gyermekeket, és kísérőiket. Az ebédet sütemény, és fagyi zárta.
|
» Hagyományőrző előadás és bemutató
Ebéd után az apátfalvi "Bökény Népe Egyesület" tagjai - korabeli öltözékekben - előadást és bemutatót tartottak a honfoglaláskori magyarok szokásairól, szerszámairól, fegyvereiről, öltözködéséről.

|
» ...

|
» Íjak, nyilak, dárdák, dobok ...
A jelenlévők nagy érdeklődéssel nézték a bemutatót.

|
» Bemutató a magyarok harci eszközeinek használatáról
A Maros töltés túloldalán, az ártérben be is mutatták az előadáson ismertetett harci technikákat a Bökény Népe Egyesület tagjai.

|
» A lelkes közönség a Maros töltésről figyeli a nyílzáport...

|
» Végül mindent ki lehetett próbálni
A gyerekek és a felnőttek éltek is a lehetőséggel. Nyilaztak, dárdát hajítottak, lovagoltak.

|
» Az edelényi gyermektábor 6. napja
Kirándulás Ópusztaszerre, a Nemzeti Történeti Emlékparkba.

Árpád emlékmű - a honalapítás ezredik évfordulójának tiszteletére épült.
|
» Jurták

|
» A szentesi szélmalom

|
» A Szeged Plázában folytatódott a program pizzaevéssel, és mozival

|
» Vacsora a Magyarcsanádi Nyugdíjas Klubban
A Nyugdíjas Klub második alkalommal látta vendégül vacsorára az edelényi gyermekeket.

|
» Edelényi gyermektábor 5. nap
Igazi nyári program volt a pénteki napon az edelényi gyermekek számára. Meglátogatták a makói fürdőt, és jót lubickoltak a hűs hullámokban.
További képek itt:
http://magyarcsanad.network.hu/kepek/edelenyi_gyerekek_magyarcsanadon_5_nap
Újságcikk a táborról a mai Délmagyarban itt:
http://www.delmagyar.hu/mako_hirek/edelenybol_a_maros-partra/2167842/

|
» Strandolás a makói fürdőben

|
» ... strandidőben

|
» A fürdőzéstől megéhezik az ember ...

|
» ... ismerkedés a makói tejfölös-sajtos lángossal

|
» Az edelényi gyermektábor 4. napja
Az előző napi szegedi kirándulás után magyarcsanádi helyszínen, a Csanád Horgásztónál folytatódott a program.
A Horgásztó tulajdonosa kiosztotta a horgászbotokat, és indulhatott a pecázás ... remek volt az időjárás is hozzá.
|
» A sok járkálás után kell a pihenés a kis csapatnak :)
|
» ...
Az ügyes kis horgászok három halat is fogtak, az egyik 3 kiló 20 dekát nyomott.
Horgászás közben bográcsban főtt az ebéd, amit a tó partján fogyasztottak el.
|
» A nap tábortűzzel, és szalonnasütéssel folytatódott

|
» szalonnasütés

|
» Az edelényi gyermektábor 3. napja
A program a szegedi Vadasparkban folytatódott. A jó idő is kedvezett a kiránduláshoz.
|
» Vadaspark
|
» Vadaspark
|
» Séta Szeged belvárosában
Szeged, Dugonics tér
|
» Séta Szeged sétálóutcájában
Kárász utca
|
» Szeged Nagyáruház
|
» Szeged - Fogadalmi templom
|
» Az edelényi gyermektábor 2. napja Magyarcsanádon - Ismerkedés a faluval
Magyarcsanád községgel ismerkedtek kedden délelőtt az Edelényből érkezett diákok, délután pedig a fiúk focimeccset játszottak a helybeliekkel, a kisebbek az iskola aulájában kézműves foglalkozáson vettek részt.
A Maros töltésről megnézték a Maros árterét, amely természetvédelmi terület.

|
» Látogatás a magyarcsanádi óvodában

|
» A magyarcsanádi templomokat is megtekintették

|
» ...

|
» Focimeccs a helybeliekkel
|
» ...
|
» ...
A számítógép-terem is a gyerekek rendelkezésére állt, ahol megnézték többek között a honlapunkra és a networkre feltöltött - róluk készült - képeket is.
A nap során az iskola tanárai segítettek a programok helyszínén.
|
» Megérkeztek az árvíz sújtotta Edelényből a diákok Magyarcsanádra
Lakossági kezdeményezésre, a Magyarcsanád Községi Önkormányzat, és a Magyarcsanádért Közalapítvány közreműködésével 18 diákot, és két kísérőjüket látjuk vendégül Magyarcsanádon 2010. július 5-14 között.
Az edelényi találkozási ponton már várták az értük érkező autóbuszt a gyermekek, és a szülők. A gyermekekért Magyarcsanádról Farkas Jánosné polgármester asszony, dr. Bagi Mária jegyző, Jani Jánosné iskolaigazgató, Jani János tanár, Prágai László helyi vállalkozó, valamint két iskolai diák, Rácz Zoltán, és Rácz Fanni ment.
|
» Hosszú az út hazafelé
Az utazás hosszú órái alatt kicsit megismerkedtünk egymással.
|
» Hosszában átutaztuk Magyarországot
Az út több, mint 300 km volt, Jászapátin, Szolnokon, Hódmezővásárhelyen át. A gyerekek jól bírták a hosszú út fáradalmait.
|
» Megérkezés Magyarcsanádra
Fél 9 körül szerencsésen megérkezett az edelényi kis csapat, és a kísérők a szálláshelyre.
|
» Vacsora - pihenés
A szakácsok már elkészítették a vacsorát, melyet jóízűen elfogyasztottunk. Holnap folytatódik a program.
További képek itt:
http://magyarcsanad.network.hu/kepek/edelenyi_gyerekek_magyarcsanadon_1_nap/sdc14801
|
» Felhívás a község lakóihoz az árvízkárosultak megsegítésére
Magyarcsanád Község Önkormányzata - lakossági kezdeményezésre - az árvízkárosult Edelény városából 20 gyereket és 2 kísérő tanárt lát vendégül 2010. július 5-től 14-ig.
A Magyarcsanádért Közalapítvány számlájára július 5-ig 420.000 Ft támogatás érkezett a lakosságtól, melyet az edelényi gyerekek ide- és visszaszállítására, élelmezésére, és részben programok szervezésére kívánunk felhasználni.
Kérjük a lakosságot, hogy aki együtt érez a bajba jutottakkal, támogassa ezt a kezdeményezést!
Pénzbeli adományaikat a Magyarcsanádért Közalapítvány számlájára fizethetik be, az alapítvány megbízottjánál: Prágainé Pap Ildikónál, munkaidőben a Polgármesteri Hivatalban, munkaidő után: a lakásán, Magyarcsanád, Széchenyi u. 7. szám alatt.
Aki átutalással kíván támogatást nyújtani, ezt az alapítvány makói OTP-nél vezetett 11735074-20513786 számú számlájára teheti meg.
Természetbeni adományaikat is szívesen fogadjuk az Idősek Klubjában Fodor Margitnál, pl.: zöldség, gyümölcs, tartós élelmiszer, édesség, játék stb.
Összefogásunkkal segítsünk bajba jutott embertársainkon!
Magyarcsanád Község Önkormányzata nevében: Farkas Jánosné polgármester

|
» BALLAGÁS 2010. június 12.
Elballagtak a nyolcadikosok ...
A ballagáson részt vett Farkas Jánosné polgármester, és köszöntötte a ballagókat az Önkormányzat nevében.
|
» ...
|
» A ballagó osztály
(Első sorban, balról jobbra) Jani Jánosné tagintézmény-vezető, Fodor Bernadett, Méreg Ferenc, Gán Ivett, Fusteac Brigitta, Rádai Henrietta, Nadobán Kitti
(második sorban) Zaboroschi Denis, Csonka Tivadar osztályfőnök, Farkas Enikő
(hátul) Katona Ferenc, Pénzes Arnold, Simon Róbert, Gonda Norbert.
|
» Tabló - 2002 - 2010
|
» Köszöntő - a szülőktől
Ezzel a verssel szeretnénk köszönetet mondani minden kedves szavukért, és fáradozásaikért az Óvónéniknek, a dadusoknak, a szerb tanárbácsinak, a romános óvónéninek,, a védőnéninek, a logopédus néninek, a gyógytornász néninek és Lánczné Kati néninek:
a ballagó ovisok és a hálás szülők
"Óvónéni várt énreám,
mikor ide érkeztem.
Búcsúzkodni Tőle nehéz,
bizony nem megy oly könnyen.
Mikor sírtam, ki volt velem?
Ki törölte könnyes szemem?
Ki tanított szépre, jóra,
mintha édesanyám volna?
Nem várt érte köszönetet,
egész szívét adta nekem.
Elfeledni nem is tudom,
hiszen én is szeretem,
Rá gondolok, később sokszor,
míg a táskát cipelem!
Tudom, vége a játéknak,
már a komoly munka vár,
de ha néha elfáradok,
két karja majd visszavár!"
|
» Kisebbségi Önkormányzati Választás 2010
Tisztelt Választópolgárok!
Tájékoztatom Önöket, hogy a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény értelmében 2010. május 31. napjáig minden választópolgár részére eljuttatjuk a kisebbségi önkormányzati választással kapcsolatos tájékoztatást, és a névjegyzékbe vételhez szükséges kérelemnyomtatványt.
Kérem, hogy amennyiben a kisebbségi önkormányzati választáson részt kívánnak venni, a kérelemnyomtatványt kitöltve dobják be a Polgármesteri Hivatalban lévő gyűjtőládába 2010. július 15. napjáig.
A kisebbségi önkormányzati választáson választóként és képviselőjelöltként azok a szavazati joggal rendelkező polgárok vehetnek részt, akik a nyomtatvány gyűjtőládába helyezésével kérik valamelyik kisebbségi névjegyzékbe vételüket.
A kisebbségi névjegyzék nem nyilvános, abba a Választási Iroda tagjain kívül csak a Helyi Választási Bizottság és a Szavazatszámláló Bizottság tagjai, továbbá a névjegyzékbe vett állampolgár (de csak a saját adatai megtekintése érdekében) nézhet bele. A névjegyzékbe felvételüket kérőkről a névjegyzéken kívül egyéb nyilvántartást nem vezetünk, a névjegyzék pedig a választást követően, a törvényben előírtak szerint megsemmisítésre kerül.
Dr. Bagi Mária
jegyző
|
» Önkormányzati ingatlan eladó
Magyarcsanád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete értékesítésre kijelölte a tulajdonát képező, Magyarcsanád, Fő utca 68. szám alatti, 557 hrsz-ú, 489 m2 területű telken lévő lakóház-ingatlanát.
Az épület alapterülete 152 m2, benne két, önállóan kialakított lakás található. Mindkét lakásban 2 szoba, konyha, fürdőszoba WC-vel, kazánház, kamra található.
Érdeklődni: Farkas Jánosné polgármesternél lehet
telefonon: +36-62-520-630,
vagy e-mailben: magyarcsanad@invitel.hu
|
» Országgyűlési képviselő-választás 2010. április 25.
Magyarcsanád község választópolgárainak száma: 1.148 fő
A választás második fordulójának napján – 2010. április 25-én – 455 választópolgár adta le szavazatát. (39,63%)
Összesen 3 db érvénytelen szavazat volt.
Eredmények:
Dr. Buzás Péter (MSZP) 38 szavazat
Fazekas Ferenc (JOBBIK) 56 szavazat
Mágori Józsefné (FIDESZ-KDNP) 307 szavazat
|
» ... munkában az 1. számú szavazókör szavazatszámláló bizottsága
|
» Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztünk
2010. március 11-én (csütörtökön) délután tartottuk meg a Művelődési Ház nagytermében az ünnepi megemlékezést az általános iskola alsós tanulói közreműködésével.
Köszönet a felkészítő tanítónőknek a szép műsorért.
|
» 2010. február 23. Versmondó verseny
A magyarcsanádi általános iskolában idén is megrendezték a hagyományos versmondó versenyt, melyen az 1-6. osztályosok vettek részt.
A versenyen az apátfalvi székhelyintézmény öt tanulója is részt vett.
Az alábbi eredmények születtek:
1-2 osztály
1-helyezés
Luczó Dominik Apátfalva
Mátó Emese
2-helyezés Dimovics Evelin
Simosca Marián
3-helyezés
Hegedűs Máté
Somodi Alexandra
3-4 osztály
1-helyezés Borsos Nikolett Apátfalva
2-helyezés Gyenge Rebeka Apátfalva
3-helyezés Minyó Dávid
5-6 osztály
1-helyezés Luncz Lili
2-helyezés Faludy Olívia
3-helyezés Nagy Gina
|
» Munkában a zsüri ...
A képen balról jobbra: Zombori Andrea könyvtáros, Farkas Jánosné polgármester, Tóth-Pál Lászlóné alpolgármester, Jani Jánosné általános iskola magyarcsanádi tagintézmény-vezető
|
» A közönség
|
» Országgyűlési képviselő-választás 2010
A parlamenti választás két fordulója a köztársasági elnök döntése alapján április 11-én és 25-én lesz. A 386 tagú országgyűlésbe Csongrád megyéből 7 egyéni választókerületi és 6 területi listás képviselő szerezhet mandátumot. Az egyéni jelölteknek 750 ajánlószelvényre van szükségük, területi listát pedig az a párt indíthat, amely legalább két egyéni jelöltet tud állítani.
Az ajánlószelvényeket március 19-ig lehet gyűjteni.
Az ajánlószelvények (az ún. kopogtatócédulák) és választási értesítők kézbesítésére február 8–12. között kerül sor. A választói névjegyzékeket február 10–17. között tesszük közszemlére a polgármesteri hivatalban, hogy azon választópolgárok, akik nem kapták meg ajánlószelvényeiket vagy adataikban eltérést tapasztaltak, jelezhessék a hivatalokban.
Jelöltet csak az ajánlhat, akinek az adott választókerületben van a lakóhelye. Fontos tudni, hogy csak az az érvényes kopogtatócédula, melyet az ajánló saját kezűleg aláírt – a többi adat a választópolgár jelenlétében más által is rávezethető. Az ajánlási szabályokat sérti, ha valaki üres vagy csak részben kitöltött ajánlószelvényt ad át és a hiányzó adatokat az ő távollétében töltik ki!
Ha valaki Magyarországon belül, de nem a lakóhelyén szavaz, igazolással teheti ezt meg. Az igazolást a lakóhely szerinti jegyzőtől lehet kérni április 9-ig személyesen vagy meghatalmazott által, illetve ajánlott levélben, ha az április 6-ig megérkezik a választási irodába.
Igazolással csak a településenként kijelölt választókörben lehet szavazni – Magyarcsanádon a Művelődési Házban (Fő utca 54.)
Igazolást lehet kérni külön az első vagy a második vagy akár mindkét fordulóra is, de csak április 9-ig. A két forduló között igazolást nem állítunk ki. Új szabály, hogy az igazolással rendelkező választópolgár nem szavazhat a második fordulóban, ha az első fordulóban olyan választókerületben szavazott, ahol az egyéni jelöltet megválasztották és a listás szavazás is eredményes volt.
Külföldön való szavazáshoz március 19-én 16 óráig kell kérni a külképviseleti névjegyzékbe való felvételt a lakóhely szerinti jegyzőtől.
dr. Bagi Mária
Helyi Választási Iroda Vezetője
|
» Téli közmunkaprogram
Közmunkások szorgoskodnak a falu közterületein, végzik a szokásos téli munkákat. Fákat, sövényeket nyesnek, gyűjtik a levágott gallyakat, gereblyéznek, takarítanak.
|
» Téli hangulat
Beköszöntött a tél - hófehérben Magyarcsanád!
(Fotó: Lánczné Miklós Katalin - 2009. dec. 15.)
|
» Rendezettebb lett a bökényi temető
Meglehetősen elhanyagolt állapotban volt hosszú évek óta a bökényi temető, amelyet az utóbbi hetekben szorgalmas munkával takarítottak ki az önkormányzat dolgozói és közmunkásai.
Legallyazták a bokrokat, kiásták a felesleges surjákat, orgonabokrokat ültettek körbe a temető szélén.
|
» A hozzátartozók többsége már nem gondozza a sírokat és környékét.
|
» ...
|
» TÉLAPÓ - 2009.
A Télapó piros ruhájában, hosszú fehér szakállával, csilingelő botjával több helyen feltűnt pénteken, a magyarcsanádi gyermekek és felnőttek legnagyobb örömére... :)
Kövessük végig az útját az utcán, és az intézményekben (Lánczné Miklós Kati fotói segítségével.)
|
» ... látogatás az oviban
|
» ... a Télapó az iskolásokat is meglátogatta
|
» a Télapó az orvosi rendelőbe is ellátogatott...
|
» az Idősek Klubja gondozói is kaptak ajándék-szaloncukrot
|
» Télapó a D-D boltban
|
» a kedves Télapó az utcán is osztotta ajándékait - a jóknak :)
|
» a közmunkások is kaptak szaloncukrot
|
» a Polgármesteri Hivatalban is járt a Télapó
|
» Nyílt nap az óvodában
2009. november 27-én nyílt napot tartottak a magyarcsanádi óvoda nagycsoportjában. A foglalkozásokon a szülőkön kívül részt vett az Apátfalvi Bíbic Óvoda vezetője, Faragó Erzsébet, valamint a jövő szeptemberben induló tanév leendő elsőseinek osztályfőnöke, Pólya Ágnes is.
|
» A nyílt napon a csoportfoglalkozást dr. Kovácsné Debreczeni Erika és Mátó Gáborné óvónők vezették.

|
» Pályázat
Magyarcsanád Község Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet a helyi kéményseprő-ipari közszolgáltatás 2014. december 31-ig történő ellátására az 1995. évi XLII. törvény 1.§ (3) bekezdése alapján.
Pályázatot nyújthat be minden közszolgáltatást végző szerv, amely a 27/1996.(X.30.) BM. rendeletben foglalt követelményeknek megfelel.
A pályázatnak tartalmaznia kell a közszolgáltatást végző szervnek a 27/1996.(X.30.) BM. rendelet szerinti jogosultságát, a szakmai követel-mények meglétét, a szolgáltatás körét és díjtételét.
A pályázatot 2009. december 7-ig lehet benyújtani a következő címre: Polgármesteri Hivatal, Magyarcsanád, Templom tér 1. sz. Tel: 62/520-630.
A pályázatot a Képviselő-testület a soron következő – decemberi – ülésén bírálja el.
|
» Koszorúzás Halottak napján
A Kultúrház falán elhelyezett - az I. és II. világháborúban elhunyt hősi halottak névsorát tartalmazó - emléktábláknál elhelyezte a kegyelet virágait Magyarcsanád Község Önkormányzata nevében Farkas Jánosné polgármester, valamint a Cigány, a Román és a Szerb Kisebbségi Önkormányzatok képviselői.
|
» A megemlékezés koszorúi...
|
» A Román Kisebbségi Önkormányzat nevében Túri Andrásné helyezte el a koszorút
|
» Graur István CKÖ elnök elhelyezi a Cigány Kisebbségi Önkormányzat koszorúját
|
» Kollár Ferenc elnök elhelyezi a Szerb Kisebbségi Önkormányzat koszorúját
|
» 70 éve történt...
A "Csongrád Megyei Lengyel Év 2009" programsorozat keretében 2009. szeptember 26-án a magyarcsanádi katolikus templomban emlékmisére került sor.
A misét Dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök celebrálta.
Az emlékmisén Dr. Zombori István történész, a Móra Ferenc Múzeum igazghatója előadást tartott "A lengyel menekült papok és a magyar katolikus egyház" címmel.
A mise végén koszorúzásra került sor a templomban elhelyezett kegyképnél, a mise után pedig a magyarcsanádi határőr laktanya - volt lengyel katonai menekülttábor - falán elhelyezett kétnyelvű emléktáblánál.
A magyarcsanádi római katolikus templomban 1939. október 29-én lengyel katonák által elhelyezett kegyképet Joanna Stempinska nagykövet, Magyar Anna közgyűlési elnök, Farkas Jánosné polgármester és Dr. Biernacki Karol, a Szegedi Lengyel Önkormányzat elnöke, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója is megkoszorúzta.
|
» ...
Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a laktanyánál "Csongrád Megyéért Emlékérmet" adott át a nagykövet asszony részére.
|
» HAGYMAFESZTIVÁL 2009
A Makói Hagymafesztiválon 2009. szeptember 12-én került sor a polgármesterek és civilek pörköltfőző versenyére.
A magyarcsanádi csapat mesterszakácsa Domokos Gábor volt.
Fotó: Tóth-Pál Lászlóné, Domokos Gábor, Farkas Jánosné polgármester (balról jobbra)
|
» KITÜNTETÉST KAPOTT A CSONGRÁD MEGYEI KÖZGYŰLÉSTŐL FARKAS JÁNOSNÉ POLGÁRMESTER
2009. augusztus 20-án Ópusztaszeren a Csongrád Megyei Önkormányzat ünnepségén Farkas Jánosné polgármester asszonyt 20 éves polgármesteri, önkormányzati, a faluért és a közösségért végzett munkájáért Alkotói Díjjal tüntették ki. A kitüntetést Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés Elnöke adta át.
|
» ECDL START tanfolyam
A Cigány Kisebbségi Önkormányzat az EU-ROMA program keretében, a BRKK közreműködésével 243 órás ECDL START tanfolyamot szervezett. A 2009. március 20-án kezdődött tanfolyamon 16 hallgató négy modulos oktatáson vehetett részt, melynek zárásaként mindannyian sikeres ECDL vizsgát tettek, és OKJ-s bizonyítványt szereztek. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat újabb sikeres pályázat esetén, a további modulok elsajátítása érdekében a képzés folytatását tervezi.
|
» FALUNAP 2009
2009. június 20-án tartotta XII. Falunapját Magyarcsanád község.
Az ünnepi rendezvényen dr. Buzás Péter országgyűlési képviselő mondott köszöntőt, méltatta az önkormányzat elért eredményeit.
A Falunapon került sor a díszpolgári cím átadására, melyet idén Dr. Marjanucz László történész - Magyarcsanád szülötte - kapott hazai és nemzetközi tudományos munkásságáért.
|
» Díszpolgár köszöntése
|
» Ballagás 2009
2009. június 13-án - szombaton - délelőtt elballagott a magyarcsanádi általános iskola végzős osztálya.
Osztályfőnök: Kiss Józsefné
Osztálynévsor:
Fodor Tamás, Gán Anett, Goda István,Hustiák Nikolett, Kerekes Annamária, Kolompár Evelin, Makula Dávid, Rakontzay Alexandra, Rádai Gábor, Prém Brigitta, Vér Roland.
|
» Tabló 2009
|
» EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁS 2009 június 7
A 2009. június 7-én megtartott Európai Parlamenti választáson Magyarcsanád községben 1.167 választópolgár közül 275 fő járult az urnákhoz. (23,56%)
Érvényes szavazatot 272 fő, érvénytelent 3 fő adott le.
A listákra adott érvényes szavazatok az alábbiak szerint alakultak:
1. FIDESZ-KDNP: 158
2. SZDSZ: 2
3. MCF Roma Összefogás Párt: 12
4. Munkáspárt: 27
5. MSZP: 34
6. Jobbik Magyarországért: 23
7. LMP-HP: 1
8. MDF: 15
|
» Eredményes szereplés a „Kubu az egészségért” pályázaton
A „Kubu az Egészségért” pályázat célja a gyerekeket megismertetni minél többféle gyümölccsel és zöldséggel, ezek élettani hatásaival, játékos formában felhívni figyelmüket az egészséges táplálkozás fontosságára. A pályázaton általános iskolás alsó tagozatos tanulók vehettek részt.
A pályázat keretében a gyerekek tanulhattak a vitaminokról, rostokról, táplálkozásról. A résztvevő osztályoknak egy tetszőleges gyümölcs- és zöldségkompozíciót kellett elkészíteniük, lefotózniuk és a képeket feltölteni a megadott internetoldalra.
A legjobb munkákat beküldő három osztály, valamint a legtöbb internetes szavazatot kapott negyedik nyereménye egy-egy különleges kirándulás, mely szintén kapcsolódik a pályázathoz.
A zsűri döntése során igen nagyra értékelte az ötletes, egészségtudatos kompozíciókat,
elismerte a munkavégzést, és ennek alapján a következő döntést hozta:
2. helyezett
Általános Művelődési Központ Általános Iskolája 3. osztály
osztályfőnök: Pólya Ágnes
|
» CORA - futás 2009. május 24-én (vasárnap)
Az idén tizedik alkalommal rendezték meg a „CORA” utcai futófesztivált. A Széchenyi térről indították a futókat, a Tisza-rakparton folytatódott az útvonal, és a végcél szintén a Széchenyi tér volt.
Iskolánkat több, mint 30 tanuló képviselte a 4.000 fős versenyen. Nekünk 3.3 km-t kellett teljesítenünk. 11 óra 30 perckor indították el a mezőnyt. Volt aki egy szuszra, volt aki kisebb pihenőkkel, de mindannyian végigfutottuk a távot. Közülünk Gonda Norbert 7. osztályos tanuló volt a leggyorsabb. A hideg ásványvíz mellett más öröm is ért bennünket a célban. Minden induló iskola jutalomsorsoláson vett rész, így nyertünk egy 20.000 Ft-os utalványt, amit sportszerek vásárlására költhetünk el. A verseny után, a busz indulásáig a "hídi vásár" forgatagát csodálhattuk meg. Kellemesen elfáradva, élményekkel telve jöttünk haza és ősszel, amikor hasonló verseny fog rendezésre kerülni, természetesen visszatérünk.
Jani János testnevelő tanár
|
» A csapat ...
|
» Elballagtak az óvodások 2009. május 30-án
|
» Oviballagás 2009
|
» Anyák napi ünnepség az óvodában
2009. április 29-én délután tartották meg az Anyák napját az óvodában.
A gyermekek műsorral és ajándékkal köszöntötték az édesanyákat, nagymamákat.
|
» Anyák napi ünnepség
|
» Szivárvány
Gyönyörű szivárvány volt látható az égbolton pénteken(2009.04.17.) este háromnegyed 7 körül , melyről állandó fotósunk, Lánczné Miklós Katalin készített felvételt.
|
» Ovisok látogatása az iskolában
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási napon – április 8-án – a nagycsoportos ovisok látogatást tettek a helyi általános iskolában.
Részt vettek az első osztályosok matematika óráján, amelyet Varga Mihályné tanítónő tartott.
Az óvodások aktívan bekapcsolódtak az órába. Láthatóan nagyon lelkiismeretesen végzik az óvónők az iskolaelőkészítő munkát.
|
» ...
|
» ...
|
» ...
Ez a látogatás már a második volt, első alkalommal Tóvizi Béláné Tari Erika tanítónővel ismerkedtek a leendő első osztályosok, aki majd tanítani fogja őket szeptembertől.
A tanító nénik is gondosan készültek a leendő elsősök fogadására, mindent megtettek, hogy az ovisok kellemes élményekkel távozzanak, és majd ősszel szívesen térjenek vissza.
Az óvodás csoportot Higyisán Aurélné és Turi Adrienn óvónők kísérték el.
|
» Iskolai beíratás
Értesítem a Kedves Szülőket, hogy az első osztályosok beíratása 2009. április 21-től 2009. április 24-ig de. 8-12 óráig és du. 13-16 óráig lesz a helyi általános iskolában.
Kérem, hogy hozzák magukkal a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, vagy a gyermek hatósági bizonyítványát, egészségbiztosítási kártyáját (TAJ-szám). A diákigazolvány elkészítéséhez kérem hozzanak 1 db igazolványképet, amely kizárólag egy évnél nem régebbi, 3,5 cm x 4,5 cm (szabvány) méretű, előlnézeti, világos hátterű, valamint 700,- Ft-ot.
Az óvodából hozzák magukkal az óvodai szakvéleményt, az „Iskolások és óvodások egészségügyi törzslapját” és az iskola alkalmassági orvosi igazolást.
Az általános iskolások számára is ingyenes a tanulóbiztosítás, ami a minimális szolgáltatást biztosítja. Van lehetőség a további kiegészítésre, erről beíratáskor kell a szülőnek nyilatkoznia.
Jani Jánosné
igazgató
|
» Továbbra is megkapják az LTP-szerződést kötő ingatlan-tulajdonosok az önkormányzati támogatást
Jó hír azoknak, akik a kiépítendő szennyvízhálózathoz, valamint az ingatlanon belüli belső bekötéshez szükséges saját forrás megteremtése érdekében lakástakarékpénztári szerződést kötöttek.
Önkormányzatunk 2006. novemberében rendeletet hozott arról, hogy az LTP szerződést kötött ingatlantulajdonosoknak havi 1.000.-Ft támogatást nyújt.
Az LTP szerződéssel rendelkező lakosokat 2008. decemberében tájékoztattuk a Képviselő-testület döntéséről, mely szerint 2009. január 1-től – az önkormányzat rendkívül nehéz gazdálkodási körülményei miatt – nem tudjuk a támogatást a továbbiakban biztosítani.
A Képviselő-testület döntésekor az első negyedévre szóló befizetési csekkek már le voltak gyártva, ezért újabb levélben arra kértük az érintetteket, hogy további intézkedésig a csekken feltüntetett – korábbi – összeget fizessék be.
Természetesen folyamatosan kerestük a lehetőségét annak, hogy az önkormányzat által vállalt támogatást ne kelljen visszavonni, hogy – a szintén nehéz helyzetben élő – lakosainknak ne jelentsen többletkiadást az LTP befizetés.
Megkerestem Dr. Buzás Péter urat, Makó város polgármesterét, országgyűlési képviselőt, akit tájékoztattam az önkormányzat költségvetési helyzetéről, és a képviselő-testület döntéséről.
Képviselő úr felajánlotta segítségét, hogy a minisztériumban eljár annak érdekében, hogy csökkentse önkormányzatunk szennyvíz-támogatással kapcsolatos terheit.
Dr. Buzás Péter képviselő úr közreműködésének köszönhetően a Magyar Köztársaság Kormánya támogatást nyújt a szennyvíz beruházásban a lakosság felé vállalt kötelezettségeink teljesítéséhez.
Ennek következtében az LTP havi befizetési összege nem növekszik, marad a korábban fizetett 2.224.-, és a szerződést később kötők esetében a 3.085.-.Ft.
A második negyedévtől esedékes LTP befizetési csekkeket időben kézbesíteni fogjuk.
Kérem, hogy a beruházás sikere érdekében a fizetési kötelezettségüket pontosan, határidőben teljesítsék.
Farkas Jánosné polgármester
|
» Versmondó verseny
2009. február 24-én - kedden - délután a helyi könyvtárban versmondó versenyen vettek részt az általános iskola tanulói, összesen tízen.
Két kategóriában indulhattak a jelentkezők:
- 1 - 2 osztályosok
- 3 - 4 osztályosok
A helyezésekről 3 tagú zsüri döntött.
|
» Az 1 - 2. osztályosok kategóriájában 1. helyezést ért el: SIMOSCA MARIAN
|
» A 3 - 4. osztályosok kategóriájában 1. helyezett: Faludy Olívia és Luncz Lili
Faludy Olívia
|
» ...
Luncz Lili átveszi az 1. helyezésért járó díjat
|
» virágok - kívánságok ...
A versmondó verseny végén a gyerekek egy-egy virágra írták a kívánságaikat. A virágok szirmait összehajtották, és a vízbe tették.
A szirmok kinyíltak, és láthatóvá váltak a kívánságok... :)
|
» FARSANG 2009. 02. 20.
Régi farsangi hagyományt elevenítettek fel a magyarcsanádi általános iskola tanárai és diákjai pénteken délután az iskola előtti téren. A télbúcsúztató jegyében két kiszebábut - egy fiút és egy lányt - égettek el, amelyekre cédulákat tűztek. A cédulákra azokat a rossz dolgokat írták föl, amiktől meg szeretnének szabadulni.
A vidám társaság énekelve állta körbe a tüzet, és megelégedéssel nyugtázták, hogy a sok rossz dolog szikrázva, pattogva ég el.
|
» Télbúcsúztató
...................."Ég a Kisze, lánggal ég,.......................
.....................Takarodjon el a Tél, .........................
.....................Örvendezzen, aki él!" ......................
|
» Ajándékcsomag az UNICEF-től
Tisztelt Szülők, Nagyszülők, Lakosok!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy az UNICEF Magyar Bizottsága
100 000.- Ft értékű játékcsomagot adományozott óvodánknak.
Megismerheti az UNCEF munkáját és tájékozódhat a segítségnyújtás formáiról a www.unicef.hu weboldalon
|
» Szemétszállítási díj
Több jelzés érkezett a Polgármesteri Hivatalhoz, hogy a szemétszállítási díj egységnyi díjtétele, és a havi díja pontatlanul szerepel a helyi lapban, és a szolgáltató által megküldött értesítésben.
A szemétszállítás egységnyi díjtétele a szolgáltató által számított költségkimutatás alapján:
261 Ft + Áfa = 313 Ft
Évente 26 alkalommal szállítják el egy-egy ház elől a szemetet. (52 hét/2)
313 Ft x 26 alkalom = 8.138 Ft - ez az összeg az éves díj
8.138 Ft /12 hónap = 678 Ft/hó
(nettó összegben: 261 x 26 = 6.786/12 hó = 566 Ft/hó + Áfa)
A helyi önkormányzat rendeletében a különféle díjak nettó értékben vannak meghatározva, melyre az általános forgalmi adót a törvény alapján kell rászámolni.
A helyi újságban közzétett rendeletben ezért a szemétszállítási díj esetében a 261 Ft egységnyi díjtétel nettó érték.
|
» TÉL 2009 január
A faluszéli tó jegén bátor és vidám kis csapat hokimeccset játszik
|
» Megtartotta az év utolsó ülését Magyarcsanád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
A 2008. december 18-án délután 14 órától megtartott testületi ülésen sok fontos témát tárgyaltak meg a képviselők.
A részletes tájékoztatót hamarosan közzétesszük.
|
» Mint minden évben, most is az utolsó ülésen került sor az ivóvízdíj és a folyékony hulladékszállítás (szippantás) díjának meghatározására.
A képen Medgyesi Pál vezérigazgató, a Makó és Térsége Víziközmű Kft. vezetője, és Farkas Jánosné polgármester
|
» A szemétszállítás díjának meghatározása mellett döntött a testület arról is, hogy a jövőben a lakosság - vagyis a szolgáltatás igénybe vevője - fizeti a díjat
A képen Laczi Zoltán ügyvezető igazgató (a szolgáltatást végző Laczi és Fiai Kft. vezetője) és Farkas Jánosné polgármester látható
|
» December 5-én az óvodásokat is meglátogatta a Mikulás
Kiscsoportosok
|
» Középső csoportosok örvendeznek a Mikulás ajándékainak...
|
» Nagycsoportosok
|
» nagycsoport
|
» A nagycsoportosok kedves mesejelenetet mutattak be a kisebbeknek
|
» Még az orvosi rendelőbe is ellátogatott a kedves Mikulás ... :)
Dr. Aboul-Hosn Hussein háziorvos is örömmel fogadta a Mikulás látogatását
|
» A betegek sem unatkoztak a rendelő várójában ... :)
A Mikulásnak mindenkihez volt néhány kedves szava.
|
» Megérkezett a Mikulás a magyarcsanádi iskolába
(2008. dec. 4.)
A 3. osztályosok örömmel fogadják a Mikulás ajándékát
(hátul a képen Jani Jánosné Klárika igazgató néni)
|
» ...
A 4. osztály Tóvizi Béláné Erika tanító nénivel
|
» A kis elsősök izgatottan figyelik a Mikulás szavait...
|
» 2. osztály
|
» A harmadikosok körbeveszik a Mikulást...
(Balról Pólya Ági tanító néni)
|
» Barátságos labdarúgó mérkőzés zajlott pénteken (nov.21.) délután a magyarcsanádi általános iskola tornatermében
Maroslele - Magyarcsanád
Fotó: az ellenfél csapata
|
» A magyarcsanádi csapat és edzője: Jani János
|
» Az eredmény: 9 : 7 a házigazdák javára
|
» A közönség a falon :)
|
» Felújítottuk a játszóteret
Magyarcsanád Község Önkormányzata 2002-ben nyert támogatást az Ifjúsági- és Sportminisztériumtól a játszótér kialakítására.
Időközben a játékok elhasználódtak, vagy nem feleltek meg az Uniós szabványoknak, és elbontásra kerültek.
Ebben az évben pályázatot nyújtottunk be a Csongrád Megyei Önkormányzat Településfejlesztési Alapjának támogatására, melyben 1.053.120 Ft pályázati pénzt nyertünk.
Ehhez az önkormányzat 20% önerőt biztosított.
A rendelkezésre álló 1.316.400 Ft-ból felújítottuk a meglévő játékokat, és újakat is vásároltunk.
A játszóterünk a pályázati támogatással a szabványoknak megfelelő, korszerű, igényes közösségi térré vált, ahol a gyermekek és szüleik pihenhetnek, kikapcsolódhatnak.
A játszóteret 2008. november 5-én délután szerény ünnepség keretében adta át Magyar Anna, a Csongrád megyei Közgyűlés elnöke.
|
» .
|
» A gyerekek örömmel vették birtokba a felújított, új játékokkal is felszerelt játszóteret
|
» Az átadási ünnepség résztvevői
|
» Ülésezett a Képviselő-testület
2008. október 28-án tartotta legutóbbi ülését Magyarcsanád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete.
Az ülés napirendjén szerepelt a 2008. évi gazdálkodás háromnegyed éves helyzetéről szóló tájékoztató, melyből megállapítható, hogy a saját bevételek időarányosan teljesültek. Az év elejétől rányomta bélyegét a gazdálkodásra az igen nagymértékű forráshiány: csak munkabért, rezsit és az élelmezés számláit tudja fizetni az önkormányzat.
A forráshiány miatt az ÖNHIKI (önhibájukon kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatása) I. fordulójában benyújtott pályázatra 19 millió Ft támogatást nyert el az önkormányzat, a "Működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása" jogcímén benyújtott pályázatot még nem bírálták el.
Az önkormányzat a nagymértékű forráshiány miatt a 2008. I-III. negyedévi kiadásainak teljesítését csak munkabérhitellel és a folyószámla-hitelkeret folyamatos igénybevételével tudta biztosítani.
Ezt követően került sor az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló rendelet módosítására. A bevételi és kiadási előirányzatok főösszege az állami támogatások és működési célra átvett pénzeszközök miatt 321.533.000.- Ft-ra módosult.
Tárgyalt a testület a 2009. évben szükségszerűen megteendő megszorító intézkedésekről is, melyekre a likviditás megőrzése, a gazdálkodás finanszírozhatósága miatt szükség van.
Farkas Jánosné polgármester elmondta, minden lehetőséget meg kell keresni, amellyel a költségvetés egyensúlyán javítani lehet. Sajnos lesznek olyan intézkedések is, amelyek a dolgozókat érzékenyen fogják érinteni.
Nagy gondot okoz a fejlesztési források működésre való felhasználása, hiszen a lakosok joggal elvárják a település fejlesztését is. Az önkormányzati ciklus végén számot kell adni a 4 éves gazdasági program végrehajtásáról, ugyanakkor a kötelező önkormányzati feladatokat el kell látni.
Az önkormányzati gazdálkodás minden területén szigorítások bevezetésére kerül sor.
Ahhoz, hogy folyószámla-hitelt kapjon az önkormányzat, ki kell dolgozni a pénzügyi gondok megoldására szóló stratégiát.
Megfontolás tárgyát képezi az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanok értékesítése, vagy bérbe adása. Elsősorban olyan ingatlanok eladását kell megfontolni, melyek nincsenek intézménnyel egybeépítve, felújításra szorulnak, de arra az önkormányzat költségvetésében nincs fedezet.
Felülvizsgálatra kerültek az önkormányzat önként vállalt feladatai is: a közelmúltban megnyert pályázatok miatt az idősek nappali ellátását 10 évig, míg a főzőkonyhát 5 évig üzemeltetni kell.
A polgármester javasolta egy fórum megtartását az önkormányzati dolgozók részére, ahol részletes ismertetésre kerülne az önkormányzat pénzügyi helyzete, és a szigorítások indokoltsága.
A Képviselő-testület meghatározta azokat a szempontokat, amelyek figyelembevételével kell elkészíteni a 2009. évi költségvetési koncepciót:
- a kötelezően előírt személyi juttatásokon felül adható egyéb juttatások elvonása az önkormányzati dolgozók esetében
- a lakossági szemétszállítás díjfizetésének a szolgáltatást igénybe vevő - a lakosság - részére történő visszaadása
- a kommunális adó mértékének fokozatos emelése (2009-re javaslat: 7.500 Ft/ adótárgy)
- az iparűzési adó mértékének fokozatos emelése (2009. évre javaslat 1,8 %.)
- az ÁHK-nál a fűtési rendszer felülvizsgálata és költséghatékony megoldás kialakítása
- az önkormányzat által nyújtott társulási támogatások felülvizsgálata, lehetőség szerinti megszüntetése
- közlönyök, újságok előfizetésének lemondása
- meg kell vizsgálni az önkormányzat által ellátott feladatok társulásban történő ellátásának lehetőségét, többletforrások igénybevétele miatt.
A képviselők döntöttek arról, hogy a 2009. évben lemondanak tiszteletdíjukról.
A képviselő-testület döntött arról is, hogy a jelenlegi 12 milliós folyószámla-hitelkeret összegének 20 millió Ft-ra történő felemelését kéri a számlavezető OTP-től.
Az ülés további részében a Délkelet-Alföld Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer Létrehozását Célzó Önkormányzati Társulással kapcsolatos döntéseket hozott a testület: társulási megállapodás módosításáról, tag kilépéséről, új tagok belépéséről, pályázat benyújtásáról, pályázati önrész biztosításáról. Ez a társulás azzal a céllal lett létrehozva, hogy közös pályázattal megtörténjen a bezárt hulladéklerakók rekultiválása, valamint megépüljön az Orosházi Hulladékégető, ezáltal az EU elvárásainak megfelelően történjen meg a keletkezett települési szilárd hulladék kezelése, ártalmatlanítása.
A képviselő-testület határozatot hozott pályázat benyújtásáról a főtér felújítására az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a falumegújításra-és fejlesztésre igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről” szóló 135/2008.(X.18.) FVM rendeletben közzétett jogcímre, a teljes elérhető támogatási összeg, azaz 200.000 eurónak megfelelő forintösszegű pályázati támogatásra. A támogatás a beruházás nettó költségének 100%-a.
|
» Hulladékgyűjtés a község belterületén
|
» ......
|
» Sok zsák hulladék összegyűlt...
|
» ...
|
» Magyarcsanádi siker a Makói Hagymafesztiválon
Szép sikert ért el a magyarcsanádi csapat a Makói Hagymafesztiválon megrendezett pörköltfőző versenyen. Tóth-Pál Lászlóné alpolgármester az I. helyezettnek járó díjat vehette át a polgármesterek kategóriájában.
A díjnyertes pörköltet Higyisán Aurél képviselő készítette.
Háttérben Lánczné Miklós Katalin képviselőnő falvédői láthatóak.
|
» Pillanatkép a pörköltfőző verseny résztvevőiről...
Kollár Ferenc képviselő, Tóth-Pál Lászlóné alpolgármester és férje (balról jobbra)
|
» Interjú az I. helyezést elért pörkölt készítőjével
A Makói Városi Televízió munkatársai riportot készítenek Higyisán Auréllal, az első helyezést kapott pörkölt készítőjével, a pörköltfőzés kulisszatitkairól.
|
» Tanévnyitó 2008/2009.
Ünnepélyes tanévnyitóval vette kezdetét a 2008/2009-es tanév a Magyarcsanádi Általános Iskolában.
Ezt a tanévet új igazgató nyitotta meg: Jani Jánosné köszöntötte a diákokat, a tanárokat és a szülőket, a fenntartó önkormányzat képviselőit.
A tanévet 112 diák kezdte meg, az első osztályba 19 kisgyermeket írattak be.
A tanári karban is történtek változások: új az elsős tanítónő, új testnevelő tanár és kémia tanárnő tanít, és egy új román szakos tanárnő is érkezett, aki a községbe is költözött. Ő látja el a Gyermekjóléti Szolgálat feladatát is, részmunkaidőben.
|
» A tanévnyitó ünnepségen részt vett Farkas Jánosné polgármester és Tóth-Pál Lászlóné alpolgármester is a fenntartó Magyarcsanád Községi Önkormányzat képviseletében.
|
» Tanévnyitó
|
» A polgármester asszony köszönti a jelenlévőket.
Beszédében arra kéri a szülőket, a pedagógusokat és a diákokat, fogjanak össze annak érdekében, hogy a helyi iskola a jövőben is önállóan tudjon működni.
|
» tanévnyitó
|
» Játszótér-felújításra nyertünk támogatást
Magyarcsanád Község Önkormányzata ezév március végén pályázatot nyújtott be a Csongrád Megyei Közgyűlés Elnökének pályázati felhívására, a Településfejlesztési Alap 2008. évi támogatására.
A pályázaton nyert támogatást a közterületi játszótereken a balesetveszély elhárítására, illetve az Európai Uniós normáknak megfelelő közterületi játszóterek kialakítására, fejlesztésére, átalakítására lehet felhasználni.
A pályázat két fordulóban volt kiírva, községünk az első fordulóban nem nyert támogatást.
A második fordulóban nyertes pályázatok listáját 2008. július 17-én tették közzé az interneten. Az önkormányzat a teljes megpályázott összeget – 1.053.120 Ft-ot – elnyerte, melyhez 20%-os önrészt kell biztosítania.
Így a játszótér fejlesztésére fordítható összeg 1.316.400 Ft.
A játszótér felújítása még ebben az évben megtörténik, többek között egy négyeshinta, két mérleghinta, csúszda, babaház kerül beszerzésre, valamint rendbehozzuk a meglévő játékokat, és az ütéscsillapító talajt szabványossá tesszük.

|
» Új igazgató az Általános Humán Központ élén
Magyarcsanád Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 15. napjától 5 évre Jani Jánosnét bízta meg az Általános Humán Központ Igazgatói munkakörének ellátásával.
Felkértük az igazgatónőt, bemutatkozásként írjon pár sort magáról:
Megtisztelő számomra, hogy ezen a fórumon mutatkozhatom be Önöknek.
Jani Jánosnénak hívnak. Pályázat útján kaptam kinevezést az ÁHK vezetésére.
Makói születésű vagyok, itt végeztem el az általános és a középiskolát, majd Baján tanultam a Tanítóképző Főiskolán. Pedagógus pályámat a ferencszállási Általános Iskolában kezdtem 1986-ban. 21 évig tanítottam itt alsó tagozatos gyerekeket. 1996-tól a tanítás mellett vezetői feladatokat is elláttam. Emellett részt vettem a falu kulturális- és sportéletének szervezésében. Az igazgatói beosztáshoz szükséges közoktatási vezető szakvizsgát ez idő alatt tettem le.
Férjem szintén pedagógus, két fiunk van, akik még tanulók.
Ferencszállást sem kerülte el az aprófalvakhoz hasonló elöregedés. Az iskolát a tanulólétszám drasztikus csökkenése miatt 2007-ben az önkormányzat megszüntette.
Vezetői feladatomat nem pozíciónak tekintem, hanem hivatásnak, szolgálatnak. Célom az intézmény humánus vezetése. Törekszem arra, hogy nyugodt munkakörülményeket biztosítsak mind a tanulók, mind a pedagógusok és technikai dolgozók számára. A gyerekek érdekeit minden esetben kiemelt figyelemmel kívánom kezelni, képviselni. Az egységes követelmények mellett fontosnak tartom a tanulók személyiségének kibontakoztatását. Meggyőződésem, hogy az iskola hivatásszerető, jól felkészült pedagógusaival megfelelően fel tudjuk készíteni a gyerekeket a továbbtanulásra. Ebben számítok a kölcsönös bizalmon alapuló szülői együttműködésre. Bízom abban, hogy munkámmal hozzá tudok járulni az iskola és a község fejlődéséhez.
|
» FALUNAP 2008
X. Falunapját tartotta vasárnap - június 29-én - Magyarcsanád Község Önkormányzata.
Harmadik alkalommal került sor díszpolgári cím adományozására.
A Képviselő-testület ebben az évben a "Magyarcsanád Község Díszpolgára" kitüntető címet UNK SZVETOZÁR -nak ítélte oda, a község nemzetiségi kultúrájának ápolásában, őrzésében végzett kiemelkedő tevékenységéért.
|
» Magyarcsanád Község Díszpolgára: Unk Szvetozár
A díszpolgári cím átadásának ünnepélyes pillanatai...
|
» Képek a "Csanádi családi csülökpörkölt-főző versenyről...
A Falunap egyik kedvelt programja a főzőverseny, amely idén új helyszínen - a templomok mögötti téren - került megrendezésre.
|
» ...
|
» A Falunap délutáni kulturális műsorában fellépett a Művelődési Ház színpadán a törökországi HASAD táncegyüttes.
A török táncosok színpompás népviseletben fergeteges táncokat adtak elő - telt ház előtt.
|
» ...
|
» A délutáni műsor közönsége nagy érdeklődéssel nézi a török és helyi táncegyüttes műsorát.
|
» A törökországi és a helyi táncegyüttes ünnepi népviseletben vonult végig a főtéren...
|
» Elballagtak a nyolcadikosok ...
2008. június 14-én ünnepélyes iskolai rendezvény keretében búcsúztak el a nyolcadikos tanulók az általános iskolától, tanáraiktól, diáktársaiktól.
|
» "Ballag már a vén diák, tovább, továb..."
|
» ...
|
» A nyolcadikosok papírra írták, mit a várnak a jövőtől. A kívánságokat léggömbök repítették a magasba ...
|
» 200 éves a magyarcsanádi ortodox román templom
2008. június 7-én ünnepélyes keretek között emlékezett meg a község az ortodox román templom fennállásának 200. évfordulójáról. Az ünnepi misét a Magyarországi Ortodox Román Egyház püspöke celebrálta.
|
» Ünnepi mise
Több magyarországi és romániai lelkész vett részt a megemlékezés alkalmából tartott misén.
|
» Farkas Jánosné polgármester köszöntőt mondott a templom fennállásának 200. évfordulója alkalmából, és átadta az önkormányzat ajándékát.
|
» Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Ireny Comaroschi, Románia magyarországi nagykövete, a szegedi és gyulai főkonzulok, konzulok, a Csongrád Megyei Önkormányzat alelnöke, és romániai vendégek is.
|
» Emléktáblát avattak fel ebből az alkalomból, amely a templom falán került elhelyezésre, és megörökíti a templomban 1808 óta szolgálatot teljesítő lelkészek nevét
|
» Makói túra 2008. május 21
Május 21. a "Kihívás napja" (Challenge Day).
A magyarcsanádi általános iskola hatodik osztálya számára osztályfőnökük, Csonka Tivadar gyalogtúrát szervezett a Maros töltésen, Magyarcsanád - Makó útvonalon. Ez elég nagy kihívás! Fájó lábakkal, de annál vidámabban tették meg az utolsó kilométereket. Hideg lábfürdő és kis pihenés után szalonnasütés és foci a Maros-ártérben tette emlékezetessé ezt a napot!
|
» Gyönyörű a természeti környezet a Maros-ártérben...
|
» Úton Makó felé
|
» ... egy kis jó meleg pocsolya ... :)
|
» jól esik egy kis pihenés a nehéz gyalogolás után...
|
» csoportkép (Lesi-szőlő)
|
» Ülésezett a Képviselő-testület
2008. május 27-én (kedden) délután tartotta soros ülését Magyarcsanád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete.
A fő napirend az Általános Humán Központ vezetői állására meghirdetett pályázati kiírásra beérkezett pályázatok elbírálása.
A pályázati kiírásra határidőben 2 pályázat érkezett
A jogszabályban előírt véleményezési eljárás (nevelőtestület, alkalmazotti közösség, diákönkormányzat, szülői munkaközösség, szakszervezet) lebonyolítása után, valamint a Cigány, a Román és a Szerb Kisebbségi Önkormányzat egyetértésének birtokában a Képviselő-testület minősített többséggel Jani Jánosné Ferencszállás, Iskola utca 1. szám alatti lakost nevezte ki 5 évre az Általános Humán Központ - és egyben az általános iskola - igazgatójának.
|
» Osztálykirándulás
2008. május 23-án Szabadkára és Palicsra látogattak a 8. osztályos tanulók. A nagyszerű hangulatban telt kirándulásra elkísérte a diákokat Molnárné Ruzsa Éva osztályfőnök, és Herczeg Szabolcs testnevelő tanár, valamint Lánczné Miklós Katalin önkormányzati képviselő.
|
» Osztálykirándulás Szabadkára és Palicsra
...
|
» Évadzáró gálaműsor 2008. május 16-án Szegeden
Telt ház előtt táncoltak, és nagy tapsot kaptak a közönségtől a magyarcsanádi táncosok.
A község, és az általános iskola méltán lehet büszke rájuk.
Köszönet Nagy Albertnek és Tőtős Hortenziának, a táncegyüttes tánctanárainak lelkiismeretes munkájukért.
|
» A táncosok elkápráztatták a közönséget
|
» Románia magyarországi nagykövete Magyarcsanádra látogatott
2008. február 25-én Ireny Comaroschi, Románia Magyarországi Nagykövete a "Tavasz ünnepe" alkalmából látogatást tett községünk óvodájában. A látogatásra elkísérte Románia Szegedi és Gyulai Főkonzulja is.
|
» ...
A nagykövet asszony minden óvodás kisgyermeknek kitűzőt, az óvodának kifestőkönyveket ajándékozott.
|
» ...
|
» TÉL AZ OVIBAN - 2008
|
» Az oviátadás ünnepélyes pillanatai 2007. augusztus 25-én
A beruházás szereplői (jobbról balra):
Tóth-Pál Lászlóné alpolgármester, óvodavezető
Farkas Jánosné polgármester
Császár Imre építész tervező
Csóti Ferenc műszaki ellenőr
Péter István ügyvezető igazgató, HPQ Kft.
Dr. Bagi Mária jegyző
|
» Megszépült-megújult az óvoda épülete
2007. augusztus 25-től a magyarcsanádi óvoda neve:
Hétszínvirág Óvoda
|
» Csoportszoba
|
» A régi és az új óvodaépület
|
» Szelektív hulladékgyűjtés az óvodában
Az óvónők a szelektív hulladékgyűjtés technikájára tanítják a gyermekeket. A projekt egyik célkitűzése a környezet védelmére, megóvására való nevelés.
|